Kóstoló2 perc olvasás

Balassa István a Kóstolom borbárban

Balassa István első generációs tokaji borász, aki húsz éve csöppent a borok világába, és neve már régóta ismerősen cseng a borrajongók számára. Borászatának filozófiája, hogy minden évjáratban annyi bort készít, amit az évjárat adottságait figyelembe véve a legmagasabb minőségben tud palackba tölteni. Tokaj, Tarcal és Mád 11 dűlőjének 39 parcellájáról, 10 hektárról szüretel, és folyamatosan azon töri a fejét, hogy milyen újdonsággal rukkoljon elő. A kiemelkedő minőségen kívül ugyanis van még egy vesszőparipája: a kísérletezés. A 2017-es évjáratban például olyat készített, amit korábban még senki: 7 dűlőszelektált édes szamorodnival mutatja meg, hogy mit lehet kihozni ebből a bortípusból a termőhelyi adottságokat kidomborítva. Most meg épp az foglalkoztatja legjobban, hogy a rajnai rizling vajon milyen arcát mutathatja a Hegyalján? Életében először próbálkozik pezsgővel is, ezt barátjával, a szintén borász Szilágyi Lászlóval közösen készítik, az idei szüretet ennek az alapanyagával kezdték. Persze vannak olyan borok is, amik évről-évre megbízhatóan rajta vannak a Balassa-palettán, ilyen például a Nyulászó Furmint vagy a Betsek Hárslevelű, de a Mézes-Mály dűlő Villő furmintját is szeretik és keresik a borász rajongói. Ez a bor különösen közel áll a szívéhez, hiszen a 2009-ben született Villő lányáról nevezte el, és csak a legjobb évjáratokban készítette az elmúlt tíz évben. Balassa István szeptember 11-én ezekről is mesél majd a Kóstolom borbárban, ahová sok újdonsággal érkezik. Most lehet először megkóstolni a 2018-as évjáratának száraz borait, de a már említett dűlőszelektált édes szamordonik közül is hoz kettőt.

A borsor:

Furmint 2018 Nyulászó Furmint 2018 Betsek Hárs 2018 Kakas Furmint 2018 Mézes-Mály Villő Furmint 2018 SztTamás Furmint 2018 B-37 Késői szüret 2017 Nyulászó Szamorodni 2017 Bomboly Szamorodni 2017 Balassa István szeptember 11-i kóstolójára már elfogytak a jegyek, de a szüreti időszakban más borászok is érkeznek a borbárunkba.
Szekszárdról Sebestyén Csabi kóstoltatja borait október 9-én: https://aborszerintem.hu/termek/kostolom-borbar-sebestyen-csaba/ — A Pannonhalmi Főapátság borait Illés Tamás mutatja be október 16-án: https://aborszerintem.hu/termek/pannonhalmifoapatsag-illestamas-kostolomborbar/

Írta Pintér Zsolt borbárvezető, borkóstoló-szervező, a Borpárbaj kitalálója.

Vissza az összes íráshoz

Folytatás

További Kóstoló írások

Cseri Október 9. 1900-2
Kóstoló1 perc olvasás

10/9 Cseri Pincészet a Kóstolomban / Rajnai Rizling story Pannonhalmán és túl

Helyszín: Kóstolom WineBar Buda, Budapest II. kerület, Káplár utca 19. Időpont: 2024.10.09. 19:00 Cseri Norbert és Barni látogat el hozzánk és egyik kedvenc fajtánk, a rajnai rizling témakörét kóstolhatjuk velük együtt végig egy izgalmas borsoron keresztül. Honnan jön a fajta iránti szenvedély? Miér

Elolvasom