Ha valakiktől érdemes eltanulni az élet élvezetét, azok az olaszok. Amikor meghalljuk a „dolce vita” kifejezést, azonnal finom falatok, jó borok, mosolygó emberek jutnak eszünkbe – és ha megkóstoljuk az ételeiket és a boraikat, mi is rögtön mosolyra fakadunk. A Kóstolom borbár Olasz buliján se igen láttunk a szarvasgombás falatkák és a borospoharak fölött szomorkodó vendégeket, ebben az estében is csak egyet sajnáltunk: amikor vége lett.
Polgár Géza 8 borral érkezett, és nem csak a poharakba kerülő italokról, de hazájukról, Pugliáról is sokat mesélt, miközben a kivetítőn egymást váltogatták a szebbnél szebb felvételek a környékről, a háttérben olasz dallamok szóltak, az olasz életérzés pedig pillanatok alatt betöltötte a borbárt ezen az esős szerda estén. A kóstoló különlegessége volt még az is, hogy kifejezetten a környékre jellemző szőlőfajtákból készült borokat ízlelhettünk meg, igaz, Olaszországban 2200 féle szőlő terem, ebből délen nagyjából négyszáz, így volt miből választani.Az üdvözlő rose spumante gyümölcsössége kellemes volt kezdésnek, de hamar a második bor került a poharunkba, egy greco és fiano szőlőfajták házasításából készült fehérbor. „Ha a második bor ennyire jó, akkor milyen lesz a többi?” – kérdeztem, mert ez a friss, körtés ízvilág teljesen levett mindenkit a lábáról. Közben megtudtuk, hogy ahol a szőlő termett, ott ugyanolyan meszes-márgás a talaj, mint Csopakon, így már értettük azt a kellemes ásványosságot, amit a borokban éreztünk. A reduktív fehérbor után egy hordós fianot kóstoltunk meg, közben érkeztek a szarvasgombás falatkák is.
Az est folyamán a falatkáinkra került például articsóka fekete szarvasgombával, ricotta-körte-fehér szarvasgombás balzsamecet, csiperke szarvasgombával, de kaptunk szarvasgombás fehércsokoládét is.Hornyák Antaltól sok érdekességet megtudtunk a szarvasgombáról, mint fűszerről, sőt a szarvasgombászásról is hosszasan meséltek kolléganőjével együtt.
Mielőtt áttértünk a vörösekre, egy aglianico szőlőfajtából készült roséval folytattuk a sort, de Polgár Géza többször jelezte, hogy a kóstolónk java még csak most jön. A negroamarot festőszőlőnek is használják hazájában, de mi nagyon örültünk, hogy ezúttal önállóan palackozták, mert a vörös sort nyitó, közepes testű, konyakmeggyes ízvilágú bor nagyon finom volt, az az igazi „kérek még” típusú. Ezután következett egy jóval testesebb, tanninosabb, végtelenül elegáns, összetett aglianico 2015-ből, majd az igazi nagyágyú, egy primitivo a csizma legdélebbi sarkából. A sűrű textúrájú vörösborhoz 70-80 éves tőkékről szüretelték az alapanyagot, ez érezhető is volt a koncentráltságán.
Buborékokkal kezdtünk, és keretet adva az estének így is fejeztük be az estét: meglepetésként egy 22 g maradékcukor tartalmú frizzantét iszogattunk, miközben az olasz életérzésről beszélgettünk. Olyan napsütéses kedvünk kerekedett, hogy őszintén meglepődtünk, amikor a borbárból kiléptünk az esős-szeles éjszakába. Az ízek, a képek, az emlékek viszont velünk jöttek.
