A borvidék egyik ikonikus borásza nagyon nyitott, sokat kóstol, és örül a tisztán elkészített, jó ivású boroknak. Ha nem hibás egy bor, és a készítőnek van hozzá filozófiája, az neki akkor is nagy élmény, ha nem feltétlenül nagy borról van szó, sőt, a hétköznapokon ő is inkább a könnyedebbek közül választ szívesen. „A nehéz borokat jó fogyasztani mondjuk egy jó szarvas bélszínnel, de meg kell tisztelni egy fehér abrosszal, mert az az ünnepek bora.”
Egyik ilyen nagy bora egyébként az Elixír, amit csak a legjobb évjáratokban készít, mindig négy fajtából, ezek a cabernet franc, a cabernet sauvignon, a merlot és a kékfrankos, a különböző fajták aránya viszont évjáratonként eltérő. Elixír először 1988-ban készült, abból az évjáratból épp a közelmúltban bontottak egy palackkal, és nagy örömére még mindig gyöngyörű. Muzeális kóstolójára ebből három évjáratot is hoz, így össze lehet hasonlítani őket, és következtetéseket levonni arról, hogy a borász ízlése mennyit változott az évek során, másrészt persze az is látható, hogy hogyan tartják magukat még ezek a több évtizedes borok. A múlt emlékeihez való ragaszkodás talán annak is köszönhető, hogy édesapja történelem szakos tanár volt, így magával hozta azt a gondolatiságot, hogy a múltunk feldolgozásával könnyebben megérthetjük a jelenünket. A muzeális borokkal segít megfejteni, hogy mit tud ez a borvidék, milyen hosszan eltarthatóak az egyes fajták,hiszen mi nem tudunk többszázéves tapasztalatokat felmutatni ilyen téren, igazából nem is nagyon tudjuk, hogy a csúcsborok mennyi ideig élvezhetőek. Így viszont van lehetőség régi évjáratokat megkóstolni, különböző évjáratokat összekóstolni, következtetni arra, hogy milyen időjárás milyen borokat eredményez.
Másrészt az emberek szeretik felidézni egy-egy bor kapcsán, hogy abban az évben mi történt velük – lehet, hogy akkor születtek, vagy éppen egy fontos fordulópont volt az életükben. Polgár Zoltán nagyon szereti ezt a borvidéket, és azt vallja, hogy „Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy Villány csillagát fényesre csiszoljuk!” November 13-án az alábbi borsoron keresztül ismerhetjük meg a Villányi borvidékben rejlő potenciált: Fehér Kadarka 2018 Chardonnay 1982 Rajnai Rizling 1996 Hárslevelű 1999 Kékfrankos 1982 Kékfrankos 2012 Elixír 1993 Elixír 1997 Elixír 2012 Kopár cuvée ’02 — A Polgár Pince muzeális borainak kóstolójára jegyeket itt vásárolhattok: — https://aborszerintem.hu/termek/polgar-pince-muzealis-borok-kostolom-borbar/ Villányi kalandunk teljes videós beszámolója, a Villány Kétkeréken Útifilm:

