Cikk2 perc olvasás

Blazsovszky Péter – Eltűnt borok nyomában

Aki ismer, tudja, hogy nem egy első randis borestre számíthat, az alapokat kihagyjuk és inkább finomhangolásról van szó, beszélgetni fogunk, illetve mesélek a kóstolás közben.

Aki pedig nem ismer, annak most legyen elég annyi, hogy körülbelül 20 éve foglalkozom borokkal, ebből 10 évet töltöttem el sommelier-ként a csúcsgasztronómiában, a Babelt közben elvittük a Michelin csillagig és lettünk az Év Nemzetközi Étterme az angol Decanter magazinnál.

Blazsovszky Péter hivatalos facebook oldala: https://www.facebook.com/blazsovszkypetersommelier/

Fő érdeklődési köröm az étel-bor párosítás, aminek részeként kidolgoztam az „egyensúly alapú párosítás” alapelveit, csak fehérborokat, pezsgőket választva progresszívan képviseltem a magyar borokat a hazai és nemzetközi fogyasztók felé.

Tanulni fogunk, mert amellett, hogy átbeszéljük a mögöttünk hagyott évtized évjáratait, kóstolunk néhány ikonikus és mára elérhetetlen tételt, szó lesz talajszerkezet-összehasonlításról a borokban, érlelhetőségről, olaszrizlingről, furmintról, hársról, borpárosításról, fine diningról és bármiről, ami Titeket érdekelhet és belefér az időnkbe.

A Babel jelenleg ugyan zárva tart még, de szeptember végén találkozzunk és nézzük meg milyen állapotban van néhány magyar csúcsbor és pezsgő.

Erős kezdés lesz, hiszen a Kreinbacher világbajnok pezsgőjével nyitunk, a 2013as magnummal!

Majd Balatonszőlős két dűlőjét hasonlítjuk össze egy vérbeli csopaki parcellával ugyanabból az évből és fajtából. Utána a Mátrába látogatunk és Ludányi Balázs egyik borán keresztül beszélünk a hárslevelűről, majd megnézünk két furmintot Tállyáról és Mádról. Végül pedig Badacsonyból érkezik a legendás The Stamp Rajnai, amiből pár éve az utolsó 6 palackot vettük meg a pincétől, a sort pedig azzal a szintén 2010es tokaji furmint pezsgővel zárjuk, ami a piacrahozása után pár hónapon belül eltűnt… Remélhetőleg tanulságos este lesz, amihez szükséges a nyitottság és az előítéletek kizárása. Találkozzunk tehát tabuk nélkül szeptember végén és tanuljunk együtt!

JEGYEK:

https://aborszerintem.hu/termek/babel-rejtett-kincsei/

Borsor:

  1. Kreinbacher – Prestige Brut Magnum 2013
  2. Fekete – Ötsoros csopaki olaszrizling 2015
  3. Figula – Öreghegy 2015
  4. Figula – Száka 2015
  5. Centurio – Fáy-domb Hárslevelű 2018
  6. Szarka Dénes – Juharos Furmint 2015
  7. Szepsy – Bányász 2015
  8. Villa Sandahl – The Stamp 2010
  9. Barta – Furmint MT pezsgő 2010

IRATKOZZ FEL YOUTUBE CSATORNÁNKRA ÉS MEGNÉZHETED A BORVILÁG LEGFRISSEBB VIDEÓIT:

TOVÁBBI KÓSTOLÓINK

https://aborszerintem.hu/termek/kostolom-winyl-2-eves-a-borbar/

https://aborszerintem.hu/termek/borklub_pinot_noir/

https://aborszerintem.hu/termek/borkurzus-szikmatyassal-wachau/

Írta Pintér Zsolt borbárvezető, borkóstoló-szervező, a Borpárbaj kitalálója.

Vissza az összes íráshoz

Folytatás

További Cikk írások

argentín, chile uruguay kótoló a Kóstolom borbárban
Cikk1 perc olvasás

Argentina, Chile és Uruguay powered by WineAge

Helyszín: Kóstolom WineBar Buda, Budapest II. kerület, Káplár utca 19. Időpont: 2024.11.23. 19:00 10 vagy 6 boros kóstoló egyéni igényekre szabva és egy 3 ország kiemelt borai. Argentina, Chile és Uruguay válogatott tételei a Borbárban szakértőn előadásával. Helyszín: Kóstolom Borbár Buda, Káplár ut

Elolvasom
Cseri Pincészet_Kóstolom_WineBar_Buda2
Cikk1 perc olvasás

Cseri Pincészetnél mindig történik valami izgalmas

A Cseri Pincészetnél mindig történik valami – nyár végén például a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka versenyen Kisbirtok kategóriában kapták meg a megosztott első helyezést. Az ellenőrző bizottság a győrújbaráti ültetvényüket maximális pontszámmal értékelte, de magas pontot adtak a vendégfogadás mi

Elolvasom